LYB MentorProgram

A valóra vált álmok programja

Loveyourbelly trénerként és szülés körüli szakemberként határozottan azt látom, hogy a szétnyílt hasizom problémakör egyre több nőt érint. Valójában már nem csak nőket, hanem gyermekeket és férfiakat is, de jelen esetben maradjunk csak az édesanyáknál, akiknek döntő többségében a várandósság alatt és/vagy a szülés közben sérül a hasfala.

Jómagam is érintett vagyok a kérdésben és már a tréner képzésem előtt is igen sok hozzám hasonló anyukával találkoztam, így annak idején óriási lelkesedéssel vetettem bele magam a LYB tanfolyamok tartásába, sziklaszilárd hittel abban, hogy ezzel most aztán mindenkinek segíthetek.

Sajnos idővel rá kellett döbbennem, hogy az én erős akaratom nem elég. A tréningeken végzettek kevesebb, mint fele végezte rendszeresen a kapott feladatokat, sokukról soha többet nem hallottam.

Bevallom, volt idő, amikor egy időre fel is adtam, képtelen voltam még egy tréninget megtartani tudván, hogy nem valósul meg az áhított cél... A segítő foglalkozásúak fő motivációja maga a segíteni vágyás, a töltést pedig az eredményesség adja. 

De valami nem hagyott nyugodni. Tudatosan kerestem, kutattam a problémákat, mi az oka a lemorzsolódásnak, hogyan tudnám jobban segíteni, motiválni a résztvevőimet? Hiszen a siker számomra is legalább annyira nagy öröm, mint számukra. Erős volt bennem a vágy a megoldásra, és meg is született egy utánkövetéses módszer, amivel 98%-os a résztvevők bentmaradása.
Azért ez óriási szám a 30-40%-hoz képest, nem igaz?

Oké, ez tök szuper, mondhatná bárki, de ezzel van két bökkenő.
1. Azok, akik már korábban végeztek tréninget, és akkor valamiért nem volt erejük végigcsinálni, miért ne kaphatnák meg az esélyt egy ugyan ilyen mentorálásra?
2. Azok, akik már az utánkövetéses tréningjeimen végeztek, vajon nem-e lennének még motiváltabbak, ha kapnának további lehetőséget arra, hogy nagyobb figyelem mellett fejlődhessenek tovább?
3. (csak kettőről volt szó, vagy nem??) Szóval 3: MIÉRT NE LEHETNE EGY ETTŐL IS TELJESEBB, MÉG SOKKAL MOTIVÁLÓBB, MÉG SOKKAL TÖBBET NYÚJTÓ PROGRAMOT KÍNÁLNI A VÁLTOZÁSRA VÁGYÓ ANYUKÁKNAK?

Már régen tudom, az én utam az, hogy az édesanyák teljesebben élhessék meg az anyaságukat, a nőiességüket, hogy lehetőséget teremtsek a testi és lelki egészségüknek kiteljesítésére.
Kérdés ezek után, hogy minden erőmmel egy fenntartható és maximálisan támogató mentorprogramon törtem a fejem? Egy igazi szuperprogramon?
Olvass tovább, és megismerheted!

A Loveyourbelly MentorProgram célja

> Tudom, hogy nagyon régen végeztél tréninget és megértem, hogy akkor vagy az óta a körülményeid nem támogatták a gyakorlást.
Én a programmal szeretnélek felkarolni és támogatni az újrakezdésben! Ígérem, nem engedem, hogy feladd!

> Tudom, hogy néha nagyon nehéz! Az élet hullámzó, vannak békés, enyhe időszakok, és van, amikor összecsapnak a fejünk felett a hullámok. Megértem, hogy ilyenkor olyan távolinak tűnik az az éned, aki ezt annyira akarta..
Én a programmal szeretnék erőt és lendületet adni, és a támogatásodban nem leszek egyedül! A csoport ereje hatalmas erő!

> Tudom, hogy néha akkor is nehéz kitartani a célok mellett, ha a körülmények megvolnának hozzá. Megértem, hogy annyi jobbnál jobb dolog lenne, amit csinálhatnál.
Én a programmal szeretnélek ilyenkor motiválni, hiszen együtt minden sokkal könnyebb!

> Tudom, hogy a célok néha bármilyen erősek is voltak megváltozhatnak, felülíródhatnak vagy egész egyszerűen elhalványodhatnak. Mindenkivel megesik, nehogy szégyenkezz emiatt!
Én a programmal szeretnélek segíteni abban, hogy kitűzd a célod, és hogy végig magad előtt lásd, hogy ne halványulhasson el, ne múlhasson el, és ha változik, azt tudatosan együtt változtassuk meg egy még jobb irányába!

Röviden:
- az újrakezdés támogatása
- a folyamatosság fenntartása
- a kitartás elősegítése
- a személyes célok kitűzése, az élérésben való támogatás akár egészen a célig.


Mit tartalmaz a LYB MentorProgram?

1. - 1 hónapos újrakezdő tréning

Ebben az 1 hónapban felfrissítjük a korábban tanultakat. Újra felmérem az állapotodat, majd felépítjük a neked megfelelő gyakorlatsort lépésről lépésre.

2. - Napi feladatok, a feladatok számonkérése zárt csoportban, önálló otthoni munka és önálló beszámoló naponta a feladatok elvégzéséről.

Erre a célra a már jól bevált Viber communityt használjuk. A feladatodat már tudod, otthon önállóan végzed, majd beszámolsz róla a csoportban. Ezt teszi mindenki más is, így sokkal könnyebb lesz rávenni magad, ha már többen is bepötyögték, hogy elkészültek az aznapi feladattal. Én minden napot elindítok, figyelem a haladásodat, és azt is észreveszem, ha nem találkozunk :) Na ez a tény is igen motiváló tud lenni :)

3. - Figyelem, jelenlét, motiváció napi szinten.

Ahogy az előbb említettem, minden napom veled kezdem, veled zárom. Figyelem a haladást, ha szükséges kiegészítő feladatot adok vagy variálunk, ha bármi adódik. Az, hogy tudod, várja valaki a feladat elvégzését, a visszajelzésedet, óriási erőt ad a nehéz pillanatokban. Ami még hatalmas segítség, az a csoport ereje. Hiszen nem csak én, de az egész csoport veled van, vár téged és számít rád!

4. - 2 hetente online konzultáció, ellenőrzés, beállítás, problémakezelés.

Bármikor lehetnek kérdéseid, felmerülhetnek problémák, jól esik a nehézségekről beszélni valakivel. Lehetőséged lesz rövid online konzultációra is 2 hetente, ahol nem csak a kérdéseidet beszélhetjük át, de megnézem a feladatok végrehajtását, ellenőrzöm a haladást, a változást is.

5. - Heti 1x (vagy akár több) online csoportos gyakorló óra, több időpontból választhatóan.

Hetente online csoportos gyakorló órán vehetsz részt, amikor együtt végezzük el a kijelölt gyakorlatokat. Több időpontból is tudsz választani, az időpontokat pedig akár hetente variálhatod, nem muszáj mindig egy időpontban megjelenned. 

6. - Online csoportos coaching az induláskor és havonta 1x.

Nagyon erősen hiszek a csoport erejében. Az online csoportos coaching alatt a célokról, a publikus történésekről, nehézségekről és a személyes sikerekről beszélünk. Egymást terelgetjük a cél és a siker felé. 

7. - A program bővíthető és folytatható.

A programot a lejárat után meghosszabbíthatod, bővítheted, így bátran kezdheted egy rövidebbel is, amit később mindig megtoldasz, amíg el nem éred a célod. 

Mennyi ideig tart a LYB MentorProgram?

Ahhoz, hogy minden szempontból magadra szabhasd 3 csomagból választhatsz:

  • LYB MP 2  - 2 teljes hónap 
  • LYB MP 4  - 4 teljes hónap  
  • LYB MP 6  - 6 teljes hónap  

Bármelyik csomagot is választod, a program bővíthető, tovább folytatható, ha úgy szeretnéd.



Milyen értékű a LYB MentorProgram?

FIGYELEM! A következő forint adatok csak a program egyes elemeinek értékét jelentik! 
Azért, hogy tudd és értsd, hogy mi mindent kapsz!

Gyakorló óra

Azért veszem előre, mert ez a legegyszerűbb, jelenleg (azaz az előző szezonban) a gyakorló óra alkalmanként fizetve 1600 Ft, bérletkonstrukcióban pedig 1400 Ft, így számoljunk egy átlaggal.

1500 Ft/ óra

Egyéni konzultáció 

Egyéni konzultációt a piac alapján tudom árazni, de a skála igen széles. A tanácsadók 1000 és 5000 Ft/ 30 perc áron kínálják szolgáltatástól függően, de nem ritka az ennél jóval több sem. Nézzünk itt is egy átlagot.

3 000 Ft/ 30 perc/ fő

Csoportos coaching

Coachként pontosan tudom, hogy ez az a terület, ahol a felső határ a csillagos eget veri, így nézzünk inkább egy kifejezetten kedvező példát.

5 500 Ft / óra/ fő

Utánkövetés és felzárkóztatás

Ez az a tétel, amiért soha nem kértem pénzt, és ezért nem szeretném kamu árakkal felstrófolni azt az értéket, ami így sem kevés.

0 Ft

A 2 hónapos program esetében ez így nézne ki tételenként: 

Gyakorló óra

8 x 1500 Ft

minimum: 12 000 Ft

Személyes konzultáció

4 x 3000 Ft

12 000 Ft

Csoportos coaching

3 x 5500 Ft

16 500 Ft

Utánkövetés és felzárkóztatás

ajándék

0 Ft

2 hónapos program (LYB MP 2)

A fentiek alapján ennyi lehetne a program, de természetesen ennek csak a töredékét kérem érte. 

Legyen inkább hatékony a program, mint drága ;)

40 500 Ft

Szóval nézzük inkább a tényleges programcsomag árakat! 

LYB MentorProgram árak:

LYB MP 2  -  2 hónapos program

1 hónap felzárkóztatás
1 hónap utánkövetés
motiváció
jelenlét és támogatás
4 db egyéni konzultáció
3 db csoportos coaching
akár 8 db online gyakorló óra

16 000 Ft

LYB MP 4  -  4 hónapos program

1 hónap felzárkóztatás
3 hónap utánkövetés
motiváció
jelenlét és támogatás
8 db egyéni konzultáció
5 db csoportos coaching
akár 16 db online gyakorló óra 

a haladásnak megfelelő egyéni gyakorlatok

28 000 Ft

LYB MP 6  -  6 hónapos program

1 hónap felzárkóztatás
5 hónap utánkövetés
motiváció
jelenlét és támogatás
12 db egyéni konzultáció
7 db csoportos coaching
akár 24 db online gyakorló óra 

a haladásnak megfelelő egyéni gyakorlatok
kiegészítő core gyakorlatsor
ötletek és tanácsok más mozgásformák és a LYB összekapcsolására

36 000 Ft

Nevetséges árak a tartalomhoz, nem igaz?

ÚJDONSÁG!

2021-től Kinesio Tape ragasztással gyorsíthatod a folyamatot!


Biztosan ismered már a Kinesio Tape-et. Talán már hallottál arról, hogy ez a színes ragasztó szalag, ami nem tartalmaz semmiféle hatóanyagot, milyen hasznos mégis a sérülések utáni rehabilitációban. Mivel itt nincs hatóanyag, a ragasztó csík felhelyezése az, ami támogatja a gyógyulást, ezért nem mindegy, ki és hogyan teszi azt fel. A szalag ragasztását érdemes szakemberre bízni, jobb esetben csak nem használ, rosszabb esetben árthatsz is vele.
A szétnyílt hasizomra szintén vannak ragasztási módok, amik akár megfelezhetik a regeneráció idejét.
A ragasztást érdemes kitartóan, 2-3 hónapig alkalmazni a siker érdekében, és tartós eredményt kizárólag tornával együtt érhetünk el általa.

Most új csomag indul, amelyben a fentiek mellett heti 1 ragasztást is kapsz, a gyorsabb eredmény érdekében!

LYB MentorProgram árak 

Kinesio Tape-el

LYB MP 2+

8 ragasztás (3000x8) 24000 helyett 14000 Ft 

40 000 Ft

LYB MP 4+

8 ragasztás (3000x8) 24000 helyett 13000 Ft

52 000 Ft

LYB MP 6+

8 ragasztás (3000x8) 24000 helyett 12000 Ft

60 000 Ft

Mikor indul a következő MentorProgram?


 VÁLTOZÁS! ÚJ IDŐPONT!  -->  2022. október 1.

2023. január 01.

Mi maradt még hátra?
JELENTKEZZ!

LYB MentorProgram

Töltsd ki az alábbi jelentkezési lapot! Ha kérdésed vagy bármi közlendőd van, azt írd a jelentkezési lap végén lévő üzenet rubrikába!